Az implantátumfelület módosítási technikák
e-BIONIKA Hírek
Az implantátummal történő fogpótlás több okból is igen elterjedt. A fém bio anyagokat egyre szélesebb körben alkalmazzák a sérült csontszövetek erősítésére, helyreállítására vagy kiegészítésére. Teszik mindezt úgy, hogy az implantátum alapanyaga jelentős hatást gyakorol a rövid és hosszútávú teljesítményre – így érdemes előre átgondolni, milyen implantátumot választunk.
Az implantátum külső részét úgy alakítják ki, hogy az minél inkább alkalmas legyen a gyors osszeointegráció elérésére, valamint a csonthoz kapcsolódóan szoros és erős kapcsolatot hozzon létre. Ebben a cikkben kitérünk arra, hogy hogyan lehet az implantátum felületeket módosítani számos tanulmányt feldolgozva és arra is, hogy ez milyen módon segíti munkáját! Ismerje meg ezt követően a BIONIKA kiváló rendszereinek egyikét, ami biztosan elnyeri tetszését: Tudományosan igazolt a hatékonysága!
Cirkónium-oxid és Titán
A jelenlegi fogászati implantátumok az osszeointegrációnak nevezett biotikus módszeren alapulnak, ahol az olyan összetevők, mint a cirkónium-oxid vagy a titán bensőséges kötést képeznek a csonttal. Az implantológiai kezelést manapság a legjobb fogászati kezelésnek tartják az elvesztett fogak pótlására. Lássuk, hogy a felöleteiket hogyan lehet kezelni és hogyan néznek ki ezek mikroszkóp alatt:
Implantátumok felületkezelése
Mechanikai kezelés
- Megmunkált felület,
- Csiszoló, homokfúvásos közeggel kezelt felület,
- Lézeres maratás,
- Nanorészecske tömörítés
- Porózus fémkezelés
Kémiai kezelés
- Savas maratás,
- Alkáli kezelés,
- Felületi eloxálás,
- Peroxidálás,
- Fluoridos kezelés,
- Vákumos kezelés,
- Plazma bevonatos kezelés
Biológiai kezelés
- Bioaktív bevonat,
- Bevonás osteogenezis-stimuláló anyaggal,
- Bevonás antibiotikumokkal,
- Bevonás csontpótláshoz használt anyaggal

A fogászati implantátumok felületkezeléssel kapcsolatos átfogó szakirodalmat különböző kutatók alapján Jambhulkar et al., (2023) összesítette.
Felületkezelés a BIONIKA CORTOCAL rendszer esetében
A Debreceni Egyetem és Egészségtudományi Centrum Fogorvostudományi Kar Fogpótlástani Tanszék, a Debreceni Egyetem Szilárdtest Fizikai Tanszék és a Debreceni Egyetem Biofizikai- és Sejtbiológiai Intézet kutatói: DR. KATONA BERNADETT, DR. DARÓCZI LAJOS, DR. JENEI ATTILA, DR. BAKÓ JÓZSEF, DR. HEGEDŰS CSABA komoly összehasonlító vizsgálatot indítottak a Magyarországon legismertebb hazai és külföldi implantátum típusok felületkialakításával kapcsolatosan. Ehhez a projekthez kapcsolódott a BIONIKA Medline Orvostechnikai Kft. is. Egyik sikeres rendszerünket, a CorticaL márkajelzésű implantátumot választva kértem meg Dr. Prof. Hegedűs Csabát, aki a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Kar Dékánja, hogy mi is részt vehessünk ebben a projektben. Ezennel is köszönöm a megmérettetés lehetőségét.
A Bionika CorticaL implantátum nagy menetemelkedésű, nagy menetmélységű fűrészfogas csavarprofillal rendelkezik. A felszínt savazási és elektrokémiai tisztítási folyamatokon keresztül alakítják ki. A felszíni elektronmikroszkópos képeken számos fekete folt található, mely a keresztmetszeti képen nem figyelhető meg. Az elemanalízis során a Ti-ötvözet mellett Al is jelen volt.
Az eredmények megállapításaira reflektálva, kiegészítésként megemlítem, hogy a CorticaL implantátum menet kialakítása teljesen egyedülálló, olyan „fűrészfogas” menet melyet jellegzetes profilja miatt epszilon menetnek neveztünk el. Ezzel a kialakítással tovább sikerült javítani az implantátum vékony részeinél a szilárdságot és a felület nagyságát. Alapvetően nem az éles, hanem a biológiai szervezethez jobban alkalmazkodó rádiuszos megoldásokat preferáljuk. Ezen tulajdonsága következtében a spongiosa csontszerkezet jobban viseli a dinamikus erőhatásokat.

Bionika CorticaL implantátum EM képe

Bionika CorticaL implantátum energiadiszperzív röntgenspektrométeres elemanalízise
Mivel a CorticaL egy széles spektrumú fogászati implantátum rendszer, ezért szilárdsági megfontolásból szükségessé vált alumínium tartalmú ISO 5832-3 előírás szerinti nagy-szilárdságú titánötvözet implantátumanyag alkalmazása. Anélkül , hogy rontanánk a biokompatibilitáson jelentős szilárdságnövelést lehet elérni, mely különösen indokolt a vékony 3 mm-es átmérő vagy annál kisebb implantátumok gyártásánál. Végső következtetésként megállapíthatjuk, hogy a kutatók vizsgálati eredményei jól alátámasztják a megelőző vizsgálatainkat és 25 éves tapasztalatainkat. Az implantátumok felületszerkezetének kialakítása kezd összenőni. Szinte azonos technológiával történnek a legismertebb kutatás-fejlesztéssel-gyártással foglalkozó cégeknél, köztük a Bionikánál is. Az alkalmazott implantátum alapanyagok megválasztása is egyre inkább a nagyobb szilárdságú biokompatibilis anyagok felé tolódik el.
Implantátum alapanyagok: miért választottuk a TITÁNTIUMOT?
Számos fémet és fémötvözetet használnak gyógyászati célra. Ezen anyagok közül a fémalapú erőforrásokat részesítik előnyben az orvosbiológiai célokra, mivel kiváló biológiai kompatibilitásuk, praktikus mechanikai tulajdonságaik, kiváló korrózió ellenálló képességük van. A modern implantátumokat négy csoportba sorolják a felépítésükhöz használt anyagok alapján: fémek, kerámiák, polimerek és hibridek. Kutatók azt is kimutatták, hogy a „gazdacsontokhoz” hasonló mechanikai jellemzőkkel rendelkező anyagokról hogy fokozzák a csontnövekedés térfogatát és sebességét. Erre pedig a titánium a legalkalmasabba a felsoroltak közül.
Fémek – a legjobb biomechanikai anyagok
1940-ben Bothe és kutatótársai kimutattát, hogy a titán rendkívüli módon képes csontokkal interakcióba lépni. Kiemelkedő mechanikai és fizikai tulajdonságai, mint a szilárdság, a rugalmasság, valamint a korrózióval szembeni ellenállás ennek jól prezentáló példái. A Titánium ugyan egy nem túl régóta használt anyag, a kereskedelemben kaphatók mégis osztályokba sorolhatók. Ezek az osztályok tisztaság alapján 1-től 4-ig terjednek. Természetesen biztosíthatjuk arról, hogy a Cortical rendszer mellett minden BIONIKA implantátum a legjobb minőségű titániumból és gondos felületkezelésből áll, hogy a beültetés sikerrátája 100%-os lehessen. Erre büszkén mondhatjuk, hogy a világon igen kevesen képesek. Válasszon minket:
Vásárolja meg most a BIONIKA Cortical rendszerét!

CORTICAL
Implant System
Normál ● Extra rövid ● Extra vékony

Cortical Level: Az implantátum bennmaradási esélyét lényegesen javítja ha a corticalis szintre illetve az alá ( 0,5-1 mm-re ) kerül behelyezésre az implantátum felső pereme.
Platform switching: A felépítmény kapcsolódó átmérője kisebb mint az implantátum csonthoz kötődő külső része. A lágyszövet így rázár a csontfészek és az implantátum érintkezési felületének bemenő nyílására, letakarva, leszigetelve azt, mint egy tömítőgyűrű.
Kúpos, spirálisan mikrobarázdált corticalis felület: A több bekezdésű mikrobarázdált spirális felület a corticalisba kapaszkodva, jelentős teherviselő elemként funkcionál és biztosítja a mikromozgás mentes állapotot, a gyors beépüléshez.
Root-forma, nagy menetemelkedésű spongiosa menet: A menet – kúposságának és nagy menetemelkedésű, nagy menetmélységű, önmetsző kialakításának köszönhetően – csonttömörítő hatással rendelkezik.
Források:
-
Jambhulkar, N., Jaju, S., Raut, A. and Bhoneja, B. (2023). A review on surface modification of dental implants among various implant materials. Materials Today: Proceedings, [online] 72, pp.3209–3215. doi:10.1016/j.matpr.2022.12.022.