BIONIKA módszer – Nyomozás egy ismeretlen ügyben

…avagy a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodákra néhány napot várni kell

 

2011 nyarán keresett meg egy hajdani kolléganőm azzal, hogy Angliában élő barátnőjének nagyon régóta húzódó fogászati problémáját oldjuk meg! Ugyan elveimmel ellenkezik, hogy látatlanban bárkinek, bármit ígérjek, a különleges feladatok mindig is vonzottak, így igent mondtam.

A szituáció a következő volt: Adott egy 55 év körüli nőbeteg enyhe progéniával és mély harapással; a jobb és bal felső kvadrásokban régi fémkerámia pótlásokkal, melyek széli záródása már erősen kritizálható volt. A jobb alsó régióban 5, 6 hiány- 7 megtartott, rajta régi, szóló fémkerámia korona.

1. kép: Behelyezett implantátumok, gömb fejjel

A bal alsó területen az 5,6 helyén 2 gömbölyű záró csavart találtunk, melyek közül főként a hátsó erősen mozgathatónak bizonyult. A Rtg felvételen kielégítőnek mondható osseointegrácio látszódott, valamint az, hogy a két iplantátum tengelye egymással távolról sem párhuzamos (1. kép).

A paciens elmondása szerint 11 évvel ezelőtt kerültek be, kb.: két hónapig rögzített fogpótlás volt rajtuk, majd ez meglazult, s mikor visszament a kezelő orvoshoz, ő egyszerűen csak eltávolította a koronákat, behelyezte ezeket a zárócsavarokat, majd praxis eladásra hivatkozva egyszerűen magára hagyta a beteget problémájával. Aki egészen addig nem is foglalkozott ezzel, amíg barátnője szájában meg nem látta azt a kombinált fogpótlást, ami arra késztette, hogy eljöjjön hozzánk és ugyan ilyen megoldást kérjen rágóképessége helyreállítása végett. A konzultációra szánt idő rövidsége miatt és óvatosságból döntöttünk úgy, hogy leghelyesebb, ha az implantátumok felülvizsgálatát és esetleges eltávolítását Angliában végezteti el.

 Mint utóbb kiderült a paciens megtalálta régi orvosát, aki megállapította, hogy az implantátumokat nem kell eltávolítani, hiszen rögzítettségük kielégítő, de nem rögzített fogpótlást javasolt, s mint utóbb kiderült készített, hanem kivehetőt, amely a későbbiekben hozzánk visszatért beteg elmondása szerint nyomta, hetente eltört, nem tudta megszokni.

Summa-summárum 2012 januárjában, ugyanabban az állapotban kaptuk vissza a pacienst, mint 2011 nyarán elengedtük (leszámítva a 47 fogba került gyökértömést, mely kifogástalan volt, de túlzott elővigyázatosságból azt tanácsolták a paciensnek, hogy ne tetessen rá hidat, mert nagyobb teherviselésre nem alkalmas). A protetikai rehabilitációt felül kezdtük. Mindkét régi fémkerámia hídját lecseréltük; az alattuk talált pillérek kifogástalan állapotban voltak, így a státus gyakorlatilag nem változott.

A bonyodalmak alul kezdődtek!

Először is meg kellett győzzük a pacienst, hogy 47 foga alkalmas lesz hosszú távon híd pillérnek; mivel a régi korona eltávolítása után ez már nyilvánvalóvá vált, ide is elkészült a híd. Hátra volt még a legnehezebb a bal alsó régió és a rendelkezésre álló idő vészesen fogyott! Persze, amíg a fent leírt munkálatok folytak a szájüreg egyéb régióiban, addig sem tétlenkedtünk a tekintetben, hogy kiderítsük, hogy egyáltalán milyen implantátumokkal állunk szemben (passport nem állt rendelkezésre!), és találjunk ugyan olyan vagy velük kompatibilis rendszert. A paciens segítségével kapcsolatba léptünk E-mailben kinti kezelőorvosával, megtudtuk, hogy „Dentos” típusú implantátumokat kapott egykor, amit manapság csak Indiában gyártanak.

A kolléga állítása szerint a rendszer kompatibilis a Nobel Biocarrel, sajnos ez nem így volt. Végső elkeseredésemben fordultam Dr. Kádár Lászlóhoz, az ő útmutatása alapján jutottam el a BIONIKA céghez. Innentől az események felgyorsultak!

Hajdú József a BIONIKA ügyvezető igazgatójának a tanácsára először „kiszereltük” az egyik amúgy is mozgó zárócsavart (2. kép), illetve csapos lenyomat vételi módszerrel (Uniklip gyökércsap+Oranwash) megpróbáltuk lemintázni az implantátum belvilágát (3. kép).

2. kép:  Az implantátumokról információt szolgáltató fej részek

3. kép: Az implantátumok belsejéről készített minták

1. ábra

Az elküldött lenyomat, csavar és Rtg alapján a BIONIKA kiváló munkát végzett. Készítettek egy-egy köztes elemet, mely külső hexagonális rendszerűvé alakította át az implantátumokat. Ezáltal hasonlóvá váltak a Brönemark implantátumokhoz. Ezek csavarmenettel illeszkedtek a hüvelyekbe, belsejükben szintén csavarmenet befogadására szolgáló üregrész biztosította az átmenőcsavar helyét, amely a további csonkrészt rögzítette (1. ábra).

4. kép: Az implantátumba behelyezett egyenes és tengelykorrekciós fejek

A tengely eltérés miatt a 36 felépítmény már tengelykorrekcióval készült (4. kép).

Az így kialakított csonkokról zárt kanalas módszerrel vettünk mintát.(Zéta+-Oranwash) Külön kulcs is készült műanyagból (Pattern resin), mely biztosította, hogy a csonkok a megfelelő pozícióban kerüljenek szájba.

Mivel nem csak az implantátumok egymáshoz viszonyított helyzete, hanem a megmaradt természetes fogaktól való távolsága sem volt szabványos, illetve az a tény, hogy 11 évig terhelés nélkül voltak, tehát az igazi teherbíró képességükről vajmi kevés fogalmunk volt; valamint szem előtt tartva azt az elvet, hogyha egy mód van rá ne készítsünk vegyes elhorgonyzású rögzített fogpótlást; vezetett arra a megoldásra, hogy a 33, 34 fogakra és a 35, 36 implantátumokra külön készültek a híd részek, persze szoros kontaktponttal (5. kép).
5. a-b kép: A fogakra és az implantátumokra épített különálló hidak

6. kép: Az elkészült fogak

A képeken látszik, hogy a helyre állítás során törekedtünk némi harapásemelésre is, ezzel, valamint az éjszakai harapás emelővel, melyet kivételesen nem a felső, hanem az alsó fogívre készítettünk el, a maradék természetes fogazat védelmét próbáltuk megerősíteni. Információink szerint a paciens jól van, szorgalmasan hordja a harapás emelőt és boldog, hogy mindent meg tud rágni, a 6. képen látható kész fogakkal!

A fentiekben leírtak nemcsak az én érdemem. Ezúton szeretnék köszönetet mondani a BIONIKA Medline Orvostechnikai Kft-nek, ezen belül Hajdú József ügyvezető igazgatónak, fogtechnikusaimnak: Langó Zoltánnak és Széphalmi Csabának, hogy a beteg szájában lévő számomra ismeretlen implantátumokra, ezt a procedúrát sikeresen le tudták bonyolítani!

Dr.Takács Krisztina
fogszakorvos

Cikk információ

  • Szerző | Dr. Takács Krisztina