A leggyakrabban hivatkozott fogászati cikk bemutatása

Osszeointegráció fogatlan páciensek esetén

e-BIONIKA Hírek

Korábbi e-BIONIKA hírünk foglalkozott a leggyakrabban hivatkozott, azaz mondhatni a legfelkapottabb témákkal a fogászat, fogászati implantáció területén. Részben a megjelenési idő, részben a téma egyedisége okozhatta, hogy toronymagasan Adell et al. (1981) tanulmánya vezeti a legtöbbet hivatkozott cikkek listáját. Az első helyezett cikk közel 1500 hivatkozással előzi meg a második helyezettet. Aktuális e-BIONIKA hírünkben utánajártunk annak, hogy miről szól Adell et al. (1981) tanulmánya és azt is bemutatjuk, hogy hogyan kapcsolódik ez a BIONIKA-hoz. 

Lézer a fogászatban

Miről szól Adell et al. (1981) tanulmánya?

Az osszeointegrációról, a csont és a titán implantátumok közötti közvetlen és tartós kapcsolatáról.  A 15 éven keresztül végzett tanulmány a fogatlan állkapocsba történő rögzítéseket vizsgálta. A sebészeti és protetikai technikákat fejlesztették és értékelték, és az eredmények magas stabilitást és sikerességi arányt mutattak, melyet a tanulmány közzétételével igazoltak. A rögzítések többsége stabil maradt és támogatta a hidakat, az idő múlásával minimális csontveszteséggel zárva a kezelést. A klinikai eredmények meghaladták a fogbeültetési eljárásokról szóló 1978-as harvardi konferencia által meghatározott szabványokat.

Nézzünk utána részletesen:

Törekvések történtek arra, hogy a fogatlan betegek számára szájsebészeti implantátumok segítségével rögzített hidakat biztosítsanak. Az implantátum körüli kötőszöveti kapszula jelenléte azonban az implantátum körüli szövetek nem megfelelő, hosszú távú ellenálló képességéhez vezetett. Az osszeointegrációs eljárás alkalmazásával szilárd és tartós kapcsolat érhető el az implantátum és a vitális csont között. Egy 10 éves utánkövetéses vizsgálat magas híd stabilitást mutatott ki az alsó és felső állkapocsban. A csontban rögzített hidak helyreállították a rágó funkciót, és magas páciensi elégedettséget eredményeztek. A cikk célja, hogy áttekintést adjon az oszteointegrált rögzítőelemek 15 éves klinikai alkalmazásáról a fogatlan állkapocs kezelésében.

Kutatási metódus:

1965 és 1980 között 371 beteg 410 fogatlan állkapcsába összesen 2768 rögzítőelemet helyeztek be. Az esetek többségében a rögzítőkhöz hidakat illesztettek, néhány hiányos kezeléstől eltekintve. A betegeket évente követték nyomon, és az anyagot három időszakra osztották: kezdeti időszak, fejlődési időszak és rutin időszak. A vizsgált anyag 1 997 rögzítésből áll, 284 beteg 146 felső és 172 alsó állkapcsában. Az osszeointegrált rögzítőelemeken csontban rögzített hidakkal történő kezelés indikációi közé tartozott a fogsor elégtelen megtartása, a fogsor elfogadására való mentális képtelenség és a funkcionális zavarok. A legtöbb betegnél legalább egyéves műfogsor-előkészítésre volt szükség, és az alveoláris csontreszorpció mértéke a betegek között változott.

Kezelési eljárás leírása

A kezelési eljárás a betegek átfogó értékelésével kezdődött, beleértve az alapos klinikai vizsgálatot és a röntgenfelvételeket. A különböző fogászati és orvosi szakterületek – szájsebészet, fogpótlás, szájradiológia, pszichiátria és fül-orr-gégészet – szakembereiből álló csapat együttműködött, hogy megalapozott döntést hozzanak a betegek kezelésre való alkalmasságáról.

A műtéti eljárás két fő lépésből állt: a rögzítés és a felépítmény csatlakoztatása. A rögzítés több kulcsfontosságú lépésből állt. Először is, premedikáció és helyi érzéstelenítés mellett egy vízszintes bemetszést végeztek a bukkális nyálkahártyán, körülbelül az alveoláris processus felénél. Majd egy mucoperiostealis lebenyt emeltek fel, gondos metszéssel, hogy elkerüljék a csonthártyának a csontról való leválását.

A rögzítési helyeket feltáró fúrással határozták meg, amely a csont minőségéről is információt szolgáltatott. Általában hat rögzítési helyet készítettek az alsó állkapocsban a mentalis foraminák, illetve a felső állkapocsban a sinus maxillaris elülső falai között. A preparálási folyamat célja a rögzítési helyek közötti viszonylagos párhuzamosság fenntartása volt, a középvonalhoz közel kezdve, és a további helyeket ennek megfelelően módosítva. Speciálisan tervezett, növekvő méretű spirálfúrókat használtak ellenőrzött sebességgel. A helyek bejáratait ellensüllyesztéssel finomították, hogy biztosítsák a megfelelő topográfiát a rögzítő elemek elhelyezéséhez.

A tiszta titánból készült rögzítőelemek részben önmetszők voltak, és az apikális részükben függőleges és vízszintes csatornákkal rendelkeztek a csont beágyazódásának megkönnyítése érdekében. A rögzítőelemek behelyezését óvatosan, minimális nyomatékkal és a túlmelegedés megelőzése érdekében bőséges sóoldatos öblítéssel végezték. A kézi ellenőrzés és a racsnis kulccsal történő további meghúzás biztosította a rögzítőelemek megfelelő elhelyezését, majd a kis fedőcsavarok felhelyezése következett.

A kezdeti műtétet követően a lebenyeket aprólékosan visszahelyezték és összevarrták, hogy a rögzítési régió felett teljes csonthártya-borítást érjenek el. Posztoperatívan a betegeket arra utasították, hogy harapjanak rá a gézgurigákra, hogy minimalizálják a hematóma- és ödémaképződést. 

 

Az első héten lágy ételeket tartalmazó étrendet és sóoldatos szájöblítést írtak elő, és V-penicillint adtak a műtét előtt és után. A műfogsort két héttel a műtét után újra beágyazták, de a rögzítőelemek közvetlen terhelését több hónapig elhalasztották, hogy lehetővé tegyék a megfelelő gyógyulást és az oszteointegrációt, az alsó és felső állkapocs esetében, eltérő időkeretekkel.

A gyógyulási időszak befejezése után elvégezték az abutment műtétet. Ennek során a fedőcsavarokat kis külön bemetszéseken keresztül feltárták, és a fedő gingivát minden egyes rögzítőelem körül kimetszették. A fedő csavarokat eltávolították, és a rögzítőkhöz rögzítették a felépítményeket. Az abutmentek hosszát a nyálkahártya vastagsága alapján határozták meg, és törekedtek arra, hogy az abutmentek lehetőség szerint áthatoljanak a nyálkahártyán. A bemetszéseket összevarrták, és egy hétre sebészi eszközt helyeztek a műtéti területre, amelyet a felépítményekhez rögzített gyógyító sapkák tartottak a helyén.

A protetikai kezelés körülbelül két héttel az abutment műtét után kezdődött. A természetes fogakhoz hasonló hidakat készítettek, és csavarokkal rögzítették a felépítményekhez. A hidak arany vázból álltak a pontikus és a lingvális részeknél, míg a bukkális, okkluzális és metsző részek akril anyagból készültek. Az arany váz és a felépítmények közötti pontos illeszkedés kulcsfontosságú volt, és a hidakat úgy tervezték, hogy lehetővé tegyék a szájhigiéniai intézkedéseket. Szükség esetén el lehetett távolítani őket.

A szájhigiénia fenntartása érdekében szájhigiéniai programot vezettek be, amely audiovizuális tájékoztatást, egyéni oktatást és nyomtatott utasításokat tartalmazott a páciensek számára. Minden egyes posztoperatív vizit alkalmával a betegek a szájhigiénés gyakorlatokról szóló átképzésben részesültek, hasonlóan a rutinszerű parodontális higiéniai protokollokhoz.

Összességében a kezelési eljárás gondos sebészi technikákat tartalmazott a rögzítés és a felépítmény rögzítése során, majd a hidak elkészítése és rögzítése következett. A kezelési folyamat során a részletekre való odafigyelést, a megfelelő gyógyulást és a páciens szájhigiéniai oktatását hangsúlyozták.

A kutatás eredményei

Az eredmények rávilágítanak a fogatlan betegeknél a rögzített hidakkal történő rehabilitáció pozitív hatásaira az oszteointegrált rögzítéseken keresztül. A kezelés nemcsak a szövetdefektusok kompenzálását biztosította, hanem a betegek általános helyzetét is javította, beleértve a szociális kapcsolatokat és az önbizalmat. A rögzítési funkció, amely a rögzítés integrációját jelenti, kedvező eredményeket mutatott, magas, tartós rögzítési százalékkal. Az esetek jelentős többségében sikerült elérni a híd stabilitását és funkcióját, az alsó állkapocs általában jobb eredményeket mutatott, mint a felső állkapocs. A felső állkapocs kezelésében a kihívások közé tartozott az elégtelen csontmennyiség, a vertikális reszorpció és a csont biomechanikájának eltérései. A súlyosan reszorpciós felső állkapocs sikeres kezeléséhez technikai készségre és gondos sebészi kezelésre volt szükség. A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a felső állkapocs funkcionális prognózisa majdnem olyan jó, mint az alsó állkapocsé, de külön figyelmet kell fordítani a felső állkapocs kezeléséhez szükséges technikai követelményekre és erőforrásokra. A teljesen fogatlan esetekben a kezelést jellemzően először az alsó állkapocsban kezdték el.

Az osszeointegráció

A titánból készült rögzítőelemek állkapocscsontba való tartós integrációjának (oszteointegráció) bizonyítékait a következőkben tárgyalták:

  1. Kutyákon végzett kísérleti vizsgálatok azt mutatták, hogy a rögzítőelemek nem mozdíthatók el fogszabályozó eszközökkel, ami a csontba való stabil integrációjára utal.
  2. Klinikai bizonyítékok azt mutatták, hogy a röntgenográfiailag oszteointegrált rögzítőelemek még marginális csontvesztés esetén sem húzhatók ki vagy forgathatók el.
  3. A stabil rögzítő elemeket a röntgenfelvételeken normális trabecularis csont vette körül, amely szorosan érintkezett a rögzítőelem felszínével, míg a mobilis rögzítőelemek körül vékony, sugárzástól átlátszó terület volt.
  4. Az integrált rögzítőelemek körül perifixturális röntgenopacitás alakult ki, ami a terheléssel összefüggő csont remodellingjére utal.
  5. A klinikailag stabil rögzítők szövettani metszetei a rögzítőfelületek közvetlen közelében lévő, nem mineralizált kötőszövet nélküli, csontritkulásos csontot mutattak ki, csontocitákkal teli lacunákkal. A kötőszövet jelen volt, ha a rögzítőelemek klinikai mobilitást mutattak.
  6. Az eltávolított csont integrált rögzítőelemek pásztázó és transzmissziós elektronmikroszkópos elemzései a csont- és csontvelősejtek sejt folyamatainak erős tapadását mutatták a titán felületeken. A rögzítőelemek és a csont között bensőséges topográfiai kapcsolat volt, nem mineralizált kötőszövet nélkül.

Az oszteointegrált rögzítő elemek hosszú távú stabilitása és az a képessége, hogy kedvezőtlen mechanikai körülmények között is elviselik az okkluzális terhelést és feszültséget, hozzájárul sikerükhöz. A teljesen fogatlan állkapocsban lévő endoszteális implantátumok megfelelő hosszú távú klinikai eredményeit azonban még nem publikálták.

A BIONIKA válasza

Örömmel olvastuk és tanulmányoztuk a szerzők munkáját, mivel valamennyi felmerülő esetre megoldásokat készítettünk, működésünk közel 35 éve alatt. Ezeket büszkén mutatjuk be Önnek, hogy az implantáció minden eddiginél könnyebben menjen végbe, legyen szó fogatlan betegek implantációjáról, vagy akár egyetlen implantátum beültetéséről.

  • Adell, R., Ulf Lekholm, B. Rockler and Per-Ingvar Brånemark (1981). A 15-year study of osseointegrated implants in the treatment of the edentulous jaw. [online] 10(6), pp.387–416. doi:https://doi.org/10.1016/s0300-9785(81)80077-4.
  • Fardi, A., Konstantinos Kodonas, Lillis, T. and Veis, A. (2017). Top-Cited Articles in Implant Dentistry. [online] 32(3), pp.555–564. doi:https://doi.org/10.11607/jomi.5331.

‌

Opti-min (All-on-4®) csomagajánlatok a BIONIKA-tól

Sok páciens sajnos anyagi okokból nem engedhet meg magának bizonyos implantációs eljárásokat, de mégis szeretnék visszaállítani fogazatukat az eredetihez hasonló állapotába. Számukra kiváló megoldás az Optimum, 4 implantátumra épülő koncepció, amely a lehető legköltséghatékonyabb megoldás, alkalmazásával mégis visszaállítható a fogazat eredeti funkciója és esztétikája. Ezt a fogpótlási módszert közel két évtizede alkalmazzák az implantológusok. Ez idő alatt több ezer teljesen foghiányos páciensnél hajtották végre sikeresen ezt a beavatkozást. Ez a kezelés egy különleges előnyt nyúlt mind az orvosok mind pedig a betegek számára.

Miért preferálják a betegek és az orvosok is? Olvassa el ismertető bejegyzésünket és tudjon meg többet az Opti-min (All-on-4®) megoldásokról.

Megnézem

3D Builder titánháló – A titánhálók új generációja a csontpótlásban

A fogászati implantációval foglalkozó szakemberek többsége egyetért abban, hogy a csonthiányos állapotú páciensek komoly szakmai kihívást jelentenek még a legtapasztaltabb szakemberek számára is. Szerencsére a mai modern orvostechnológia adta lehetőségek számos megoldást kínálnak az állcsont pótlására. A gyakorlatban többféle kezelési módszer terjedt el, ilyen többek között a laterális augmentáció, az arcüreg emelés, alveólus prezerváció, a csontrepesztés vagy a csontblokk átültetés.

A piacon korábban fellelhető kétdimenziós titánhálók nem csak, hogy nem feleltek meg a szakma elvárásainak, ráadásul még drágák is voltak. Legnagyobb problémájuk a visszarugózás volt, amely gyakran lebenyperforációhoz vezetett. Az elrugózás problémáját szegecsek segítségével ugyan megpróbálták kiküszöbölni, ez azonban – jó szegecsek és megfelelő szegecselő technika nélkül – nem vezetett megfelelő eredményhez, valamint a páciens számára is rendkívül kellemetlen volt. Éppen ezért kézenfekvővé vált egy olyan titánháló kifejlesztése, ami lehetővé teszi az augmentátum túlaugmentálását, azaz ami subcrestalissá tudja augmentálni az implantátum platformját. Ezen negatív tapasztalatok arra inspirálták Dr. Becsky Áront és a BIONIKA Medline Kft-t, hogy közösen megalkossák az azóta magyar szabadalmi oltalommal védett, 3D Builder titánhálókat. A hálók elkészítése olyan megmunkálási és fémtechnikai jártasságot igényelt, ami a BIONIKA-nál már adott volt, hiszen az implantátum gyártás és fejlesztés szakértőjeként, több mint 34 éves szakmai tapasztalattal rendelkezünk.

Tudjon meg többet innovatív 3D Builder titánhálónkról:

Megnézem